Cím:
Nemesi szellemiség és tájkultúra a XVII–XIX. századi Erdélyben *** Noble Mentality and the Landscape in 17th-19th Century in Transylvania

Ár: 

0.00 RON

Ár EUR-ban: 

0.00€

Letöltés: 

Rezümé:  

Bár a kertet (még ha tájkert is) a tájjal azonos súllyal említeni nem minden esetben ildomos, jelentősége a tájkép szempontjából jóval nagyobb mint első hallásra tűnhet: a kert – filozofikus megközelítésben, – az édenkert földi másaként, „az emberiség egyik legjobb találmánya és eszköze, hogy otthon érezhesse magát ebben a világban”. Érthető tehát az a folyamatos törekvés is, amelynek célja a vad természet, a kerti kozmosz határain kívül eső idegen területek meghódítása. Ha „a tájtervezés nem egyéb, mint a parkosítás, sőt a várostervezés kiterjesztése”, akkor még nyilvánvalóbbá válik a kertépítészeti módszerekkel elindított tájalakítás jelentősége. A tájkert erőteljes komponáltsága ellenére is a környező tájelemekből inspirálódott, melyek a maguk idejében a több évtizedes, évszázados hagyományos tájhasználatnak köszönhetik megjelenésüket. Az uradalmi központ, ahol a vidék egyetlen jelentősebb kertje kialakulhatott, mindig szimbolikus jelentőséggel bírt: a térség kulturális, gazdasági és társadalmi központját jelentette. A hasonló kulturális gócpontok számának növekedése a környezet egyre erőteljesebb alakításához vezetett. Daniel DEFOE Tour through Great Britain című művében 1724–1726 közötti angliai körutazásának élményeit közli, kihangsúlyozva, hogy útja során minduntalan kisebb-nagyobb birtokokba (county estates) ütközött, melyeket a kultúra terjesztőinek nevezett. Az uradalmi központok ugyanakkor az eszmei áramlatok, a modern kertészeti vívmányok népszerűsítői az ország különböző vidékein. Ugyanezek a gondolatok hatják át KAZINCZY Ferenc majd 100 évvel későbbi (1816–1819) erdélyi leveleit is. A nemzeti identitás és tájkultúra összefonódásának tudható be az a tény is, hogy az erdélyi barokk kastély és kert, bár közvetlenül Béccsel állott kapcsolatban, épp e szerencsétlen politikai függőség következtében megtagadott mindent, ami bécsi barokk, és a francia barokk elemeit vonultatta fel, a helyi visszafogott, a szó jó értelmében vett „vidéki” stílusjegyekkel ellátva. A tanulmány három, Erdély múltjában történelmi, kulturális és gazdasági szempontból egyaránt jelentős szereppel bíró család birtokában lévő helyszín, tájépítészeti szempontból is érdekes példájával mutatja be a táj tudatos alakítását a XVII. századtól kezdődően.
Kulcsszavak: kerttörténet, tájtörténet, tájhasználat, kulturális örökség, kastélykert