A Transsylvania Nostra Alapítványt 2007-ben hozta létre egy, az épített örökség területén tapasztalattal rendelkező szakemberekből álló csoport, dr. SZABÓ Bálint vezetésével. Az alapítvány fő célja az épített örökség védelmét és rehabilitációját célzó tevékenységek támogatása, ezért olyan programokban vesz részt, amelyek az épített környezet és az ehhez tartozó örökségértékek védelmét biztosítják.
Az alapítvány irányelvei és cselekvési formái:
- a közvélemény befolyásolása az épített környezet örökségi jellegű értékeinek elsajátítása és támogatása érdekében;
- az oktatási rendszer infrastruktúrájának megteremtése és fejlesztése, a tanerő szakképesítése és továbbképzése, az épített örökség védelmével foglalkozó egyetemi vagy posztgraduális intézményekben tanuló diákok erkölcsi és szociális támogatása;
- az épített örökség védelme területéhez tartozó sajátos tudományág előmozdítása és fejlesztése tudományos kutató-fejlesztő központok létrehozásával – esetleg már elismert intézményekkel közreműködve – egy összetett profilú, épített örökség védelmével foglalkozó tudományos kutató-fejlesztő központ tevékenységének kifejtéséhez szükséges, megfelelő értelmiségi, szellemi, intézményi, anyagi, pénzügyi és társadalmi keret megteremtése és biztosítása;
- tudományos konferenciák, tapasztalatcserék, kiállítások, műhelyek, táborok és tanulmányi utak szervezése az épített örökség szakterületén;
- kutatási, tervezései és kivitelezései tevékenységek fenntartása az épített örökség védelmének és rehabilitációjának terén;
- saját kiadványok létrehozása, szakkiadványok megjelentetése, az információáramlás megkönnyítése, az épített örökség védelmének területén összegyűjtött tapasztalatoknak a nagyközönség és a szakemberek részére bocsátása;
- belföldi és nemzetközi állami és civil szervezetekkel, egyesületekkel, alapítványokkal, tanügyi vagy kutatói intézetekkel, illetve hasonló profilú bel- vagy külföldi társaságokkal való együttműködés támogatása és elősegítése.
A Transsylvania Nostra Alapítvány 2007-ben mind tematikájában, mind stílusában egyedülálló országos tudományos szakfolyóiratot indított Transsylvania Nostra címen. A Transsylvania Nostra hasábjain Erdély arculatának sajátosságai jelennek meg, építészeti, városrendezési, régészeti, tartószerkezeti, helyreállítási rovatokban. A folyóirat a komplex helyreállításokon át a gyorsbeavatkozásokig minden épített örökséghez kapcsolódó témát tárgyalni kíván.